2010. december 10., péntek

Államvizsga

Az elmúlt 2-3 hétben nem nagyon írtam semmit, nem tudtam jönni, nagy tanulásban voltam, mert tegnap volt az ÁLLAMVIZSGÁM a Szent István Egyetemen!

Hát az egyik tételt az pont az volt amit "húzni akartam", de a másik meg pont az amit "nem akartam" húzni (ilyen hülye számviteles tétel... ), de szerencsére ezt éppen átnéztem mielőtt bementem, mintha tudtam volna, h ezt fogom húzni, és gyorsan leírtam, amire még emlékeztem belőle. A védés az simán ment, jó fejek voltak, de azért ott is kérdezgettek. Aztán azzal a tétellel kezdtem, amit jobban tudtam, így a másikra kicsit kevesebb idő volt. A vége felé voltam 11. (13-an vizsgáztunk), így már nagyon menni akartak! :)

A Diplomám 4-es lett! :D :D Juppiiii!! Így már hivatalosan is közgazdász lettem, Vállalati Pénzügy szakirányon

De nagyon jó, hogy már vége, az elmúlt két és fél hetem, nagyon nehéz volt, de most már csak a karácsonyra, családomra (főleg Arnira koncentrálok, szegény alig látott ebben a 2 és fél hétben, és a végén már nagyon érezte a hiányomat, sírt, amikor elmentem, meg még bújósabb lett) koncentrálok.


ui.: Köszönöm szépen minden kedves rokonomnak, barátomnak és főleg a családomnak, h sokat segítettek nekem, hogy idáig eljutottam! :-)


7 megjegyzés:

  1. Nagy-nagy gratula!!! Ügyi voltál! Huh én nem bírtam volna ki ennyi időt szinte Glória nélkül... Na de most már SZABAD vagy és jöhetnek a kellemes karácsonyi napok!!!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Nem semmi ez egy pindúr mellett!

    VálaszTörlés