2010. május 18., kedd

Hétvégénk

Az idő ellenére nagyon jó hétvégénk volt! De egyben fárasztó is, DE Arni babának így is mintababa volt!

Pénteken itt volt nálunk az egyik legjobb barátnőm Arni nézőben. Nagyon jól elvoltak.
Ildi sok szép éneket énekelt Arnoldnak (majd nekem kell is órákat vennem tőle :) )



Szombaton suliba voltam délelőtt, Arni apukájával volt itthon, délután meg hármasban jó nagyot pihentünk. :)

Vasárnapunk:

11-13 óráig: babafotózás, amit hősiesen végig csinált! Volt fent is, és aludt is közben, szóval mindenféle jó képet tudtunk róla készíteni, egy kis tündér volt! (kb. 1 hét múlva lesznek készen a képek)
---------------------------------------------------------------------------

Aztán 15 órától vendégek (Kriszta és Balázs) jöttek, Arnold nézőbe! Mindenki dajkálta ringatta, és egy szava sem volt, sokszor a vendégek vállán aludt be! Megkaptuk Tőlük az esküvői meghívót, már nagyon várjuk a nagy eseményt (hát, hogy én milyen ruhámba fogok bele férni, az még jó kérdés, mert nincs sok idő július 3-ig :D :D )



------------------------------------------------------------------------

18 órától újabb vendégek, a leendő Keresztszülők voltak, akiket meg a baba érkezése előtt kértünk fel erre a szerepre, és most mondták meg nekünk, hogy örömmel elfogadják ezt a szerepet/felkérést! Megnézték, hogy pancsizik Arni, aztán alvás volt, így mi is tudtunk kicsit beszélgetni velük, és most mentek el a esti etetés előtt!




Szóval szupiiii napunk volt, pedig nagyon izgultam, hogy hogyan fog menni (mert nekünk ez volt az első igazán vendégfogadós napunk a kórház óta). Szinte alig volt nálunk a babóca, mindig vkin aludt vagy nézelődőt a kis drágám!
Sok szép ajándékot kaptunk a vendégektől: itt is köszönjük szépen!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése